Minden vállalkozást nehezen érintett a COVID-19, mert akiket a vírus hidegen hagyott, azokat az állam hozta nehéz helyzetbe. Nyilván taxis könyvelőként minket a taxisaink megélhetése érdekel leginkább, így a figyelmünket folyamatosan a piacon tartottuk, és első kézből láttuk, hogy mi folyik a szakmában. Amikor Európában már javában tombolt a vírus, kishazánkban még csak a szele sem volt tapasztalható, ugyanakkor a turizmus, vendéglátás és a személyszállító iparág már elkezdett haldokolni. A forgalom 80-90%-kal esett vissza a tavalyi forgalomhoz képest. Egy hónapos csúszással ugyan, de a Kormány ezt a helyzetet azzal próbálta meg orvosolni, hogy nem kell fizetni a KATÁt azoknak a vállalkozásoknak, akik KATÁs adózási módot választottak. Mindenki másnak persze fizetnie kellett a járulékokat a taxisok körében, így az átalányadózó egyéni vállalkozásoknak, mint a költségelszámolásos egyéni vállalkozóknak is. Mivel nekünk volt ilyen-olyan adózású ügyfelünk is, ezért egyik szemünk sírt a másik éppenhogy mosolygott, mert a KATA “kedvezmény” sem volt sok egy olyan olyan szegmensben, ahol nulla volt egyik hónapról a másikra a bevétele a vállalkozóknak. Ha szüneteltették a vállalkozók az egyéni vállalkozásukat, akkor persze elmehettek Álláskeresési Járadékra, de akkor is egy idő után fizetniük kellett a 7.710 Ft-os TB-t, hogy ha netán kiüt rajtuk a vírus, akkor legalább ellássák őket a kórházban.

Ettől a hónaptól ennek vége! Vagyis már júliustól vége volt, de ezt csak most érezzük igazán, hogy a július hónap után újra fizetni kell adókat, járulékokat. Vége a kedvezményes időszaknak, ki tudja meddig? Azt látjuk, hogy szomszédos államokban tombol a vírus, bár még idehaza nem hirdettek újabb szigorhelyzetet, de csak idő kérdése, hogy mikor. Mi ezt nem tudjuk, hisz nem értünk a politikához. 🙂

Amit mi tudunk és láttunk, hogy taxis ügyfeleink közel harmada sem dolgozott az utóbbi hónapokban. Aki dolgozott, az a negyedét se vitte haza, mint korábban, de persze a hitelek, a bérleti díjak, a család fenntartása nem csökkent a bevétellel együtt, sőt, még nőtt is. Sok vállalkozás emelte meg a termékei-, szolgáltatásai árát (mi nem!), így emiatt a magyar gazdaság még nehezebb helyzetbe került. Közhely ezt mondani, de aki rossz vállalkozói szegmensben dolgozott, azt még az ág is elkezdte húzni, hiába KATA kedvezmény ide vagy oda. Az ügyfeleink fele bérli vagy lízingeli az autóját (másik felének saját autója van) és azt látjuk, hogy keveseknél csökkent a COVID-19 alatt a bérleti- vagy lízingdíj, de a forgalom növekedésével még növekedtek is a havidíjak, holott a bevételek még meg sem közelítik a régit. Egy-két ügyfelünk kitartott idáig, de emiatt most kezdik feladni a taxizást. Ha valaki ilyen körülmények között szeretne elkezdeni taxizni, az már egészen olcsón hozzá tud jutni a taxis felszerelésekhez, legalábbis Magyarország legnagyobb taxis csoportjában (Taxisok Klubja) felbukkanó hirdetések ezt mutatják.

Hogy mivel érhetne véget ez a taxis rémálom? Talán a határok kinyitásával, egészségügy fejlesztésével (esetleg pár stadion és sportcsarnok kórházzá átalakításával), KATA törvény békén hagyásával, és a kevésbé orwelli intézkedések megszüntetésével.