Vissza a régi kerékvágásba? COVID után vagyunk vagy előtte?

Minden vállalkozást nehezen érintett a COVID-19, mert akiket a vírus hidegen hagyott, azokat az állam hozta nehéz helyzetbe. Nyilván taxis könyvelőként minket a taxisaink megélhetése érdekel leginkább, így a figyelmünket folyamatosan a piacon tartottuk, és első kézből láttuk, hogy mi folyik a szakmában. Amikor Európában már javában tombolt a vírus, kishazánkban még csak a szele [...]

Taxis rendeletet eltörlő rendelet – NAV állásfoglalás

Korábbi bejegyzésünkben, ahol kifogásoltuk a taxis rendeletet eltörlő "koronavírusban meghozott rendeletet", már jeleztük, hogy erről NAV-os állásfoglalást fogunk kérni. (A hivatkozott bejegyzést ide kattintva tudod elolvasni.) Kértünk is egy állásfoglalást, miszerint magyarázzák el, hogy innentől hogyan tegyenek a taxisok eleget a számla és nyugtaadási kötelezettségeiknek, ha már nincs olyan, hogy taxis rendelet, útdíj, nincs taxióra [...]

Személyszállításra nincs kata kedvezmény

Kértünk NAV-os állásfoglalást a személyszállítókra vonatkozóan, hisz először úgy látszott, hogy ők is kapnak kata kedvezményt, hisz az ő piacuk is 0-ra esett vissza, majd egy későbbi rendeletben már csak a taxisokat említették tételesen. A keresetünkre a válasz: Tisztelt Ügyfelünk!A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. [...]

Szerző: |2024-03-07T16:13:27+00:00április 17th, 2020|Kategória: állásfoglalások|Címkék: , , , , , , |

Nincs többé taxizás? Nincs többé taxis törvény?

Egy újabb húzás, egy újabb kormányrendelet, amivel nem tudunk mit kezdeni. A teljes személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállítási törvényt (176/2015. (VIII.7.) Korm. rend.) úgy, ahogy van az április 15-i kormány rendelet elmosta egy mondattal: "a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.)Korm. rendeletben (...) foglalt előírásokat nem kell alkalmazni." /115/2020. (IV. [...]

Szerző: |2024-03-07T16:13:26+00:00április 17th, 2020|Kategória: sztorik|Címkék: , , , , |

COVID-19 és az adófolyószámla tartozás

Egyik ügyfelünk a napokban jelezte, hogy egy furcsa dolgot vett észre az adófolyószámláján, miszerint a kata tartozására kapott egy újabb sort, hogy "COVID-19 pótlékmentes részletfizetés" és a felhalmozott tartozás ki lett egyenlítve mínusszal. Felhívtuk a NAV folyószámla osztályát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem tudják, hogy ez micsoda, de minden olyan vállalkozónál ez szerepel, [...]

A karantén felköltözteti az országot az internetre?

Alapból az iroda nagy mozirajongó csapatból áll. Volt egy film, a Ready Player One, ami konkrétan egy olyan világban játszódott, ahol mindent az interneten csináltak az emberek. Ott éltek, ott dolgoztak, ott költekeztek, ééés ott lettek még szerelmesek is. Azzal, hogy egyre durvább helyzeteket teremt az operatív törzs az országban, és szinte már úgy érezzük, [...]

Alternatív lehetőségek taxisoknak

Eljött hát az, amire idén a legkevésbé számítottunk. Amikor januárban megkérdezte egyik ügyfelem tőlem, hogy személy szerint mit várok ettől az évtől, és mire számíthat egy vállalkozó, akkor a legdurvább rémálmom csak annyi volt, hogy Gulyás Gergely 2019 végi nyilatkozatait a kormány valóra fogja váltani, miszerint februártól (igen, év közbentől!) a katásokra ilyen-olyan rendeleteket fognak [...]

Szerző: |2024-03-07T16:13:26+00:00március 17th, 2020|Kategória: Egyéb|Címkék: , , , , , , , , |

Cím

Go to Top