Korábbi bejegyzésünkben, ahol kifogásoltuk a taxis rendeletet eltörlő “koronavírusban meghozott rendeletet”, már jeleztük, hogy erről NAV-os állásfoglalást fogunk kérni. (A hivatkozott bejegyzést ide kattintva tudod elolvasni.) Kértünk is egy állásfoglalást, miszerint magyarázzák el, hogy innentől hogyan tegyenek a taxisok eleget a számla és nyugtaadási kötelezettségeiknek, ha már nincs olyan, hogy taxis rendelet, útdíj, nincs taxióra előírás, lehet-e alapja a taxaméter egy csomagszállításnak?, stb.

Ezt a semmit mondó választ kaptuk:

Tisztelt Ügyfelünk!

Hivatalunkhoz érkezett megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) 6. § valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességéről szóló 485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 3/A. § (1) bekezdésének rendelkezéseiben foglaltak alapján a tájékoztatási kötelezettségünk csak az állami adóhatóság feladat- és hatáskörébe tartozó valamennyi adónemet, illetőleg az adózás egészét érintő kérdések megválaszolására terjed ki.

A hatáskörébe nem tartozó adók, jogszabályok, illetve a nem az adózással kapcsolatos kérdések vonatkozásában nincs tájékoztatási kötelezettsége az adóhatóságnak, így nem adható tájékoztatás azon nem adójogi kérdésére, hogy a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet alapján mit kell betartania a taxis személyszállítóknak, személyszállítóknak, sofőröknek.

Levelében feltett kérdések közül a számla és nyugtaadási-kötelezettséggel illetve a pénztárgép- illetve a taxaméter használatára vonatkozó kérdések tartoznak Hivatalunk tájékoztatási hatáskörébe.

A járványhelyzetre tekintettel nincs változás a számla- illetve nyugtaadási kötelezettség, és a taxaméter- és pénztárgép-használati kötelezettség körében.  A TEÁOR 08 szerinti 49.32 besorolás alá tartozó taxis személyszállítási szolgáltatást végző adóalanyok továbbra is pénztárgép és taxaméter használatára kötelezettek. Mivel a taxaméter használata a személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódik, ezért csomagszállítás esetén az adóhatóság hatáskörébe tartozó jogszabály annak használatát nem írja elő [a taxaméterek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló taxaméterek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről 49/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdése].

A témakörről a honlapunkon az alábbi linken található bővebb információ:

https://nav.gov.hu/nav/online_penztargepek/uzemeltetok_cikkek

Kérjük jelen tájékoztatás elfogadását.

Tisztelettel:
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Központi Irányítás
Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály